A karcagi múzeum új állandó kiállítása

- A kiállítás megnyitója -

A kunok öröksége címmel, Népélet a Nagykunságban alcímmel nyitotta meg új állandó kiállítását 2012. november 9-én 15 órakor a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum. A  százhat éves kiállítóhely ismét egy újabb, nagyjelentőségű állomásához érkezzett ezzel az aktussal.

A gyűjtemény kialakítását Joó András református segédlelkész kezdte el 1906-ban. A teljes egészében közadakozásból összegyűjtött tárgyak a leányiskola egy üresen álló helyiségében kaptak helyet, majd 1912-ben a városháza két termében mutatták be az igen értékes anyagot. 1921-ben Budapestre szállítják konzerválás céljából a tárgyakat és hét év múlva kerül vissza töredékesen, amelyet az új kultúrpalotában állítottak ki Soós Adorján vezetésével. 1940-ben a háború miatt a múzeumot leköltöztették a Polgári Olvasókör épületének pincéjébe, ahol bombatalálatot kapott és teljesen megsemmisült. 1950-ben jelölték ki ezt a mostani épületet múzeum céljára, és ideiglenesen a Horváth Ferenc útcában helyezték el, ahol 1951 október 4-én nyílt meg az immár Györffy Istvánról elnevezett állandó kiállítás. 1952-ben Szűcs Sándort nevezték ki igazgatónak, aki jelentősen gyarapította a tárgyi állományt, a könyvtárat és az adattárat. A múzeum 1968-ban költözött mai helyére. A jelenlegi, külsejében és belsejében is felújított majd' kétszáz éves épületben 1973-ban nyílt meg az első állandó kiállítás Nagykunsági krónika címmel. Ezt újjították fel részben 2000-ben, azonban az idő ezt sem kímélte, szükségessé vált egy új, korszerű, a 21. századnak megfelelő állandó kiállítás létrehozása.  Erre jó alkalom volt a 2009-ben a Jászkun kapitányok nyomában című pályázaton elnyert 58 millió forint, amely az Új Magyarország Fejlesztési Terv, az Európai Unió és és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozott. Ennek folyamán le kellett bontani a régi kiállítást, majd a múzeum teljes kiköltözése után, a felújjítás végeztével, (a múzeum új padlózatot kapott, megtörtént a fűtéskorszerűsítés, kialakítottak egy látogatói mosdót, stb.) megkezdődhetett a visszaköltözés és az állandó kiállítás előkészítése. 2010-ben pályázatot adtunk be, amelynek első körében öt millió forintot nyertünk az alapokhoz. Ebből a pénzből végeztük el a tárgyi anyag restaurációs munkálatait, illetve a kiállításhoz kapcsolódó látványterv és grafikai tervezés is ebből valósult meg. A következő körben már a kiállítás tényleges kivitelezéséhez sikerült huszonkettő millió forintot nyernünk az Emberi Erőforrások Minisztériumának Alfa programjával. A kivitelezést a közbeszerzési eljárás keretében a Tó-Atr Medic Kft nyerte el. Az új kiállítás mind külakjában, stílusában, mind technikai felszereltségében, mind a bemutatott tárgyak tekintetében új mérföldkövet jelent a múzeum történetében, amelyre méltán lehet büszke minden kun, minden Nagykunságot szerető ember. A korszellemhez igazodva immár múzeumpedagógiai teremmel is bővült az intézmény, amely a város diákjainak nyújt korszerű ismereteket a kunok történelméről, hagyományairól.

A kiállítás megnyitójára érkezetteket Dobos László Karcag város polgármestere köszöntötte, Aki röviden felidézte a múzeum létrehozásának körülményeit, annak történetét.

A kiállítást Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a város volt polgármestere nyitotta meg, aki beszédében az örökség és a hagyományok tiszteletét, azok megőrzését, továbbadását emelte ki. „Meggyőződésem, hogy csak azok a nemzetek kerülnek ki győztesen a világot megrengető és átrendező pénzügyi-gazdasági válságból, amelyek a vidék, a hagyomány és az értékek sziklaszilárd alapjaira építik a harmadik évezredet.” Ennek a hagyományőrzésnek, az őseinktől örökölt kultúrának, ezek átadásának fontos kiinduló pontja a múzeum.

Az egybegyűltekhez végül Vígh Annamária az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi főosztályvezetője szólt.  

 A kiállítás nyolc teremben, több mint 200 négyzetméteren helyezkedik el.  A bemutatás történeti résszel kezdődik, amelyben az idelátogatók megismerhetik a kunok feltételezett vándorlását mai hazájukba, Kun Péter fotóiból képet kaphatnak a mai nomádok mindennapjaiból. Nagyméretű tablókon olvasható közérthető tájékoztató a kunok bejöveteléről, letelepedésükről és beolvadásukról. Mindez angolul és gyermekek számára rövidítve, leegyszerűsítve is megtalálható, ugyan úgy, mint minden egyes témakörnél. Akik bővebben szeretnének megismerkedni ezekkel a történelmi  folyamatokkal, azok számára érintőképernyős monitoron keresztül biztosítjuk ezt a lehetőséget, további képanyagokkal kiegészítve. A letelepült kunok életmódjába nyerhetünk bepillantást egy makett segítségével ahol egy középkori település részletét lehet megtekinteni Selmeczi László ásatása nyomán. Külön mutatjuk be a hódoltság során elpusztult nagykunsági falvakat és az ennek folymán létrejött településhálózatot. Rekonstrukció alapján látható egy kun harcos és egy nagykun nádor huszár, amely a kun kiváltságokhoz kötődő katonáskodást mutatja be. A kun harcos öve külön figyelmet érdemel, hiszen az az Orgondaszentmiklóson kiásott pártaöv alapján készült. A következőkben ábrával szemléltetjük a 18. század hatalmas vívmányát az eladatás utáni megváltakozást, amely egyik legfontosabb pillére a nagykun öntudatnak. A tárlóban nagyrészt eredeti dokumentumok szemléltetik ezt a folyamatot, illetve ennek folyományait. Megemlékezünk a a kunok vallásváltásáról is, amely a 16. század közepére tehető, amikor egyetemlegesen tértek át a református vallásra az itt lakók. A török háborúk pusztításai után, az anyagilag is megerősödött népesség az ellenreformáció ellenére is templomépítésbe kezdett.  

A következő teremben a tájat és annak szerepét mutatjuk be a népéletben. A szikes pusztát és annak jellemző növényvilágát. Az ármentesítések előtti Alföldet, ahol az itt élők a ritmikus áradásokhoz alakították ki gazdasági rendszerüket. Egy a társadalomból kivált, de jellegzetes vízi-emberrel, a pákásszal, munkájával, eszközkészletével is megismerkedhetünk. Az Alföld különleges térszíni formája és egyben legrégebbi építményei a kunhalmok. Ezek többféle eredettel rendelkeztek: őrhalom, határjel, sírdomb, lakódomb. Mára számuk elsősorban a nagyüzemi mezőgazdálkodás miatt jelentősen lecsökkent. A Nagykunság állat és növényvilágának részletesebb bemutatását egy digitális képkeret segíti, ahol majd száz fotón lehet látni ritka és kevésbé különleges állatokat, növényeket és térszíneket.

Átlépve a harmadik helyiségbe a nagykunsági határhasználat hagyományaiból kaphatunk ízelítőt. A szántás a vetés, az artás és a szemnyerés – nyomtatás, cséplés – munkafolyamatait korabeli fotókon lehet végigkövetni. A kiállított tárgyak: faeke, vaseke, borona, ösztöke, német és magyarvilla, kasza, szórólapát, gabonagereblye és még sok egyéb más tárgy mind-mind a mezőgazdasági munka 20. századi elejei fázisát dokumentálják.

Eztután az állattartás tárgyi örökségét ismerhetjük meg. A teremben cifraszűrbe öltözött pásztor fogadja a látogatót. Az eredeti jászolnál a kunkötést gyakorolhatják, amelyben segít a görcsölés menetét bemutató fotósorozat. Őshonos állataink közül láthatják a szürkemarhát, a rackajuhot és a mangalicát. Ugyancsak képeken mutatjuk be a világviszonylatban is egyedülálló kilenc magyar kutyafajtát. Vitrinekben láthatóak a pásztori élet mindennapi kellékei, szerszámai, használati tárgyai. A híres füredi nyereg, amelyet elsősorban a csikósok és gulyások használtak. Az evőszék, fakanalak, a szeredás és a csobolyó, amelyben a vizet tárolták. A pásztorok terelőeszközei közül a karikásostor, a juhászkampó. A kiálított ólmosbot 1802-ből való, míg a csontrafokos elsősorban díszként szolgált. A kolomp és csengőgyűjtemény bemutatja milyen változatos formákban és nagyságban használták a jószág őrzésében. A szépen megmunkált bilyogzóvasak szintén rengeteg változatot mutatnak. A régi fabéklyó melett megjelent a vasból készült kulcsosbéklyó, az érvágókat a lovak gyógyításánál használták. Sajátos „szerszám” volt a kutyákat védelmező nyakörv, a kanászok malacfogója, valamint a szezonálisan használt birkanyíró olló is. A pásztori élet elmaradhatalan kelléke volt a kulacs amelybe mindig bort töltöttek. A monogrammos, évszámos, vagy magyar címeres ivóedények mind a népművészet remekei, mint ahogyan a legénybotok is. Külön ki kell emelni a nyolcszögletű buzogányt, amely forma a kunokkal került Magyarországra. A pásztorok kisebb használati eszközeiket jórészt maguk készítették, így sótartót, a dohányzacskót, pásztorkészséget, bicska és késtokot, tülköt. A borotvatokot is maguk faragták sokszor furfangos zárral látták el. Alkalomadtán még a szűrcsatot is maguk hímzték egy különleges technikával -  szironyozták. Ezekből a tárgyakból is láthatunk a kiállításon.

A következő termet egy akácfából faragott karcagi kapun keresztül közelíthetjük meg, amelyben a kunsági lakáskultúrát ismerheti meg a közönség. Belépve a konyhába mindenki szemügyre veheti a kenyérsütés folyamatait: a dagasztás, a kelesztés, majd magát a sütést. A mosás, a főzés mellett ez volt a leg asszonypróbállóbb feladat. A főzés és a mindennapi étkezés színtere volt a konyha. Közel nyolcvan tárgy mutaja be az itt élők hétköznapjait a huszadik század elején. Külön figyelmet érdemel a díszes sparhert, amely egy mesterremek. „Készítette Tóth Bálint Karczag 1926.” – áll a kis tábláján. (Ezúton is köszönjük Dr. Sütő Mihálynénak.) A konyha közel nyolcvan tárgyával egy átlagos háztartást igyekeztünk bemutatni, ahol helyet kap a közeli múlt agyagedénye és a már gyárban készült vas és bádolábas, mint ahogyan a nem céhes ipar temékei is, a kávédaráló, a festett keménycseréptányér, amely egyúttal díszként is szolgált.

A tisztaszoba szintén ilyen kettős hatást mutat. A kunsági bútor jeles darabjai, a saroklóca, a  festett székek, a gondolkodószék, a tálas fogas, a hagyományokhoz való ragaszkodást idézik. A  „tulipános” láda, a tornyos tükör, a díszes ágy, a kunhímzéssel varrott párnavégek, szintén a közeli múltat idézik, addig a paraszti-polgárosodás jeleit mutatják az új kor technikai vívmányai, a fényképek, az olajnyomatok, a hajópadló és a konyhai „pádimentumtégla”, az álló csizmahúzó, a rongyszőnyeg.

A kiállítás utolsó részében a nagykunsági népművészetével lehet megismerkedni. A festett falitékák  kunságiak. Szintén értékes bútordarab az 1797-es rengőlóca. A nagykunság hagyományos női viseletéhez tartozott egykor a női kisbunda. A férfiviselet jeles darabjait a kunsüveg, a kucsma, a nagykunsági cifraszűr, a szépen hímzett bunda képviseli a kiállításban. A kunságra legjellemzőbb, más népművészti ágazatok is helyez kaptak itt, így a fazekasság, a csipkeverés és a kunhímzés is.

A legulsó tematikus kör, Györffy Istvánnak a múzeum névadójának, a nagykunság fővárosának Karcag szülöttének állít emléket, képben és tárgyi emlékekben. A másik vitrin a múzeum két egykori igazgatójának Szűcs Sándor és Bellon Tibor munkásságából mutat be részleteket. Érintőképernyős monitoron lehet megtekinteni a város híres szülötteinek éltrajzát, gazdag fényképanyaggal szemléltetve. Végül diavetítés keretében karcagi arcokat, hétköznapi emberek mindennapjait, ünnepeit ábrázoló fotókat tekinthet meg a látogató.

Örsi Zsolt

 

Képek a kiállításról (nagyításhoz kattintson a képre!)

A kunok öröksége - Népélet a Nagykunságban A kunok öröksége - Népélet a Nagykunságban A kunok öröksége - Népélet a Nagykunságban A kunok öröksége - Népélet a Nagykunságban A kunok öröksége - Népélet a Nagykunságban
A kunok öröksége - Népélet a Nagykunságban A kunok öröksége - Népélet a Nagykunságban A kunok öröksége - Népélet a Nagykunságban A kunok öröksége - Népélet a Nagykunságban A kunok öröksége - Népélet a Nagykunságban A kunok öröksége - Népélet a Nagykunságban

Múzeumi Állományvédelmi Program: Múzeumi Állományvédelmi Program Jászkun kapitányok nyomában: Jászkun kapitányok nyomában       Nemzeti Kulturális Alap: Nemzeti Kulturális Alap